A belga Standard Liege vagy a vajdasági FK Vojvodina csapatával játszik idegenben a MOL Fehérvár FC a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe kerülésért, amennyiben előzőleg túljut a Stade de Reims csapatán. A pénteki, nyoni sorsolásra a székesfehérvári együttes a nem bajnoki, úgynevezett főágon a 4. csoportba került nem kiemeltként. A csoportszakaszba jutásért sorra kerülő párharcok is egy mérkőzésen dőlnek el, ahogy a korábbiak. A találkozókat október 1-jén játsszák.
    
A Fehérvár FC korábban tizenegyesekkel búcsúztatta az ír Bohemiant, illetve csütörtökön idegenbeli 1-0-s győzelemmel a máltai Hibernianst. Harmadik selejtezőkörös francia ellenfelével jövő csütörtökön játszik hazai pályán.
    
Kalmár Zsolt és Schäfer András szlovák csapata, a Dunaszerdahely a portugál Sporting Lisboa és a skót Aberdeen párharcának továbbjutójával találkozik, amennyiben elbúcsúztatja az osztrák LASK Linz együttesét.
    
Ha a Szalai Attilát foglalkoztató ciprusi Apollon Limasszol továbbjut a lengyel Lech Poznannal szemben, következő ellenfele belga Charleroi, vagy a szerb Partizan Beograd lesz.
    
Vida Kristopher együttese, a lengyel Piast Gliwice a dán FC Köbenhavn elbúcsúztatása esetén a horvát HNK Rijeka, vagy az ukrán Kolosz Kovalivka ellen folytatja szereplését.
    
Gyurcsó Ádám csapata, a Hajduk Split a harmadik fordulóban a török Galatasarayjal játszik, és ha továbblép, a holland Willem II, vagy a skót Glasgow Rangers ellen harcolhatja ki a csoportkört.


Az Európa-liga-selejtező 4. fordulójának párosításai:

Young Boys (svájci)-KF Tirana (albán)
Dinamo Breszt (fehérorosz)-PFC Ludogorec (bolgár)
GNK Dinamo Zagreb (horvát) – Floriana FC (máltai) vagy Flora Tallinn (észt)
Djurgardens IF (svéd) vagy CFR Cluj (román) – Kuopio PS (finn) vagy FK Suduva (litván)
FK Ararat-Armenia (örmény) vagy NK Celje (SVN) – Crvena zvezda (szerb)
FK Szarajevo (bosnyák) vagy Buducnost Podgorica (montenegrói) – Riga FC (lett) vagy Celtic Glasgow (skót)
Legia Warszawa (lengyel) vagy FC Drita (koszovói) – Qarabag (azeri)
Sheriff Tiraspol (moldovai) vagy Dundalk FC (ír) – KÍ Klaksvík (feröeri) vagy Dinamo Tbiliszi (georgiai)
Hapoel Beer-Seva (izraeli) vagy Motherwell (skót) – Viktoria Plzen (cseh) vagy Sonderjyske (dán)
Rosenborg (norvég) vagy Alanyaspor (török) – NS Mura (szlovén) vagy PSV Eindhoven (holland)
St. Gallen (svájci) vagy AEK Athén (görög) – VfL Wolfsburg (német) vagy FC Gyeszna Csernyihiv (ukrán)
FC Basel (svájci) vagy Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) – CSZKA Szófia (bolgár) vagy B36 Tórshavn (feröeri)
Sporting Lisboa (portugál) vagy Aberdeen (skót) – LASK Linz (osztrák) vagy FC DAC 1904 (szlovák)
Charleroi (belga) vagy Partizan Beograd (szerb) – Apollon Limassol (ciprusi) vagy Lech Poznan (lengyel)
Besiktas (török) vagy Rio Ave (portugál) – AC Milan (olasz) vagy Bodö/Glimt (norvég)
FC Köbenhavn (dán) vagy Piast Gliwice (lengyel) – HNK Rijeka (horvát) vagy Kolosz Kovalivka (ukrán)
Malmö FF (svéd) vagy Lokomotiva Zagreb (horvát) – Granada (spanyol) vagy Lokomotiv Tbiliszi (georgiai)
KF Shkëndija (macedón) vagy Tottenham Hotspur (angol) – FK Rosztov (orosz) vagy Makkabi Haifa (izraeli)
FCSB (román) vagy Slovan Liberec (cseh) – APOEL (ciprusi) vagy Zrinjski Mostar (bosnyák)
Standard Liege (belga) vagy FK Vojvodina (szerb) – MOL Fehérvár FC vagy Stade de Reims (francia)
Willem II (holland) vagy Glasgow Rangers (skót) – Galatasaray (török) vagy Hajduk Split (horvát)


(MTI / címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük