Több új sportág, így a síugrás és az öttusa is bekerült a 2023-as krakkói 3. Európa Játékok előzetes programjába, melyben 23 sportág szerepel. Az insidethegames.biz híre szerint Rómában, az Olasz Olimpiai Bizottság központjában egyeztetett a harmadik EJ műsoráról az Európai Olimpiai Bizottság a lengyel szervezőkkel. A legnagyobb visszhangot minden bizonnyal az egyik legnépszerűbb téli sportág megjelenése váltja majd ki. A 2023 júniusi EJ-n a síugrás nyári válfaja szerepel majd, a versenyeket pedig Wislában tartják.
    
A tavalyi, minszki játékokhoz képest komoly változások lesznek a programban. A síugrás és az öttusa mellett Lengyelországban mutatkozik majd be EJ-n először a strandkézilabda, a bréktánc, a hegyi futás, a hetes rögbi, a sportmászás, a súlyemelés és a műúszás, de a Fehéroroszországban nem szerepelt vívás is újra műsoron lesz.
    
A magyar szempontból fontos sportágak közül maradt a kínálatban a kajak-kenu, a birkózás, a lövészet és a cselgáncs, továbbá Krakkóban is rendeznek versenyeket szlalom kajak-kenuban, 3×3-as kosárlabdában, íjászatban, karatéban, asztaliteniszben, tollaslabdában, tornában és triatlonban. Ezeken túl jó esély van arra is, hogy a kerékpársportban is lesznek küzdelmek, méghozzá minden bizonnyal az országúti és a hegyi szakágban.
    
A 2015-ös bakuin, illetve a 2019-es minszkin is megrendezett ökölvívó- és szambóversenyeket ezúttal mellőzik, ahogy atlétikai pályaversenyek és utcai számok sem lesznek Krakkóban. Az EOC az előzetes programmal kapcsolatban azt emelte ki, hogy a nemzetközi sportági szövetségekkel történő egyeztetések alapján véglegesítik majd a programot, melynek kialakításánál az egyik legfontosabb szempont az lesz, hogy melyik sportágban szeretnék Európa-bajnokságnak tekinteni az EJ-t, vagy kvótaszerző viadalnak a 2024-es párizsi nyári olimpiára.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük