Legyilkolta a brazil kormány egyik etnikai szakértőjét egy amazonasi indián törzs. A hír nem a XIX. századból származik, hanem egészen friss esetről számol be. Brazíliai rendőrségi információk szerint az állami tisztségviselőt, aki az amazonasi indián törzsek szakértőjeként és segítőjeként volt ismert, egy szívének felső részébe fúródott nyílvessző sebesítette meg halálosan.

Rieli Franciscato 56 évet élt. Franciscato a brazil kormány Funai néven létrejött, indián őslakosok ügyeivel foglalkozó hivatalánál dolgozott, ahol rezervátumokat szervezett az őserdőben élő törzsek megvédésére. Rieli Franciscato szerdán találkozott a gyilkosaival, Brazília Bolíviával határos nyugati területén, egy Rondonia államban található rezervátum területén, ahol az őslakosok egyszerűen lenyilazták őt.

Az indiánok nyílzápora elől szemtanúk egybehangzó elbeszélése alapján a – jelek szerint rosszul pályát választó – szakértő megpróbált egy jármű mögé elbújni, de az egyik nyíl mélyen a mellkasába fúródott. A Franciscatóval lévő, őt megvédeni képtelen rendőrök elmondása szerint a férfi kihúzta a szívébe fúródott nyílvesszőt, és megpróbált elfutni, de végül nagyjából 50 méter megtétele után eszméletlenül esett össze. A rendcsinálást megkísérlő, végül csak-csak a segítségére siető rendőrök már csak a halál beálltát tudták nála megállapítani.

(Dél-amerikai Magyar Hírlap, São Paulo-i tudósító)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük