Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn. Európában nehezen értjük meg, hogy – az Egyesült Államokkal és Kínával ellentétben – nem vagyunk képesek gyökeresen megváltoztatni a játékszabályokat – mutatott rá a magyar kormányfő. Orbán Viktor szerint ennek az az oka, hogy nincsen közös európai hadsereg és ahhoz kapcsolódó tudományos-innovatív központok, amelyek a technológiai fejlődés motorjai lehetnének. Jelenlegi helyzetünk és az abból fakadó következmények pontosítása egyelőre tisztázásra vár – tette hozzá.

(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)


    
A miniszterelnök moderátori kérdésre elmondta: Magyarországon valójában az intellektuális szuverenitásért zajlik a harc: “Azért küzdünk, hogy érvényesíthessük kereszténydemokrata-konzervatív demokráciafelfogásunkat a liberális nézetekkel szemben”. “Azért harcolunk, hogy ne csak egy, mindenki által elfogadott szemszögből vizsgálhassuk az európai intézményeket és politikát, és lehessen vitázni olyan fogalmakról, mint a család, nemzet, kulturális hagyományok, vallás és migráció” – magyarázta. A kormányfő aláhúzta: a magyar demokrácia legalább olyan jó, mint a német vagy az olasz, és megfelel a demokrácia európai követelményeinek.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök találkozója a 15. Bledi Stratégiai Fórum nemzetközi konferencián
(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)


    
Záró megjegyzésében Orbán Viktor rámutatott: a szolidaritás közös sikert jelent, “de nem lehetünk sikeresek együtt, ha külön-külön nem vagyunk azok”. A nemzetek gazdasági-politikai sikere nem a közös, európai siker ellentétje, hanem annak feltétele és építőköve – tette hozzá a miniszterelnök.

Andrej Babis cseh, Orbán Viktor magyar, Janez Jansa szlovén és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök (b-j) beszélget a 15. Bledi Stratégiai Fórum nemzetközi konferencián.
(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)


    
Orbán Viktor szerint az Európai Unió jövőbeli sikerének záloga a közös katonai védelmi kapacitás kialakítása, a tömb bővítése Szerbiával, illetve a versenyképes gazdaság létrehozása.

Orbán Viktor miniszterelnököt Janez Jansa szlovén kormányfő fogadta Bledben 2020. augusztus 30-án.
(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Vivien Cher Benko)


 
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint azért érték Közép-Európát gyakori támadások az elmúlt időszakban, mert felemelkedőben van, és versenyképessége egyre nő.
    

Bojko Boriszov bolgár és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök, valamint Aleksandar Vucic szerb elnök, illetve Janez Jansa szlovén, Orbán Viktor magyar, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (b-j) a 15.
(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)


A közép-európai országoknak úgy kell egységet és szolidaritást felmutatniuk, hogy közben nem veszíthetik szem elől, hogy az Európai Unió részei – tette hozzá. Morawiecki nyomatékosította: az Európa többi részétől annyira különböző közép-európai álláspont nem jelenti azt, “hogy a többiek ellen vagyunk, de megvannak a saját problémáink, és elsősorban azokkal kell foglalkoznunk”.
    
Janez Jansa szlovén miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök azt kifogásolták, hogy kettős mérce működik az Európai Unió nyugati része és a többiek között.
    
Andrej Babis cseh kormányfő azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió túl lassan reagál a kihívásokra, és ez a koronavírus-járvány kezelésében is megnyilvánult.
    
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerint a világ elbukott a koronavírus-járvány kezelése során, az országok nem mutattak szolidaritást, felkészületlenül érte őket a pandémia, és mindenki elsősorban a saját bőrét akarta menteni.
    
Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerint az egyik legnagyobb feladat az, hogy sikerüljön megtalálni a helyes arányt a nemzeti és az európai válasz között, mire elkezdődik a járvány második hulláma.
    
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök azt mondta, bízik abban, hogy az Európai Unió a jövőben közelebb kerül az állampolgárokhoz. Az EU nem maradhat elitista utópia, és képesnek kell lennie rá, hogy kielégítse az állampolgárok igényeit – jegyezte meg.
    
Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója kiemelte: az elmúlt hónapokban példátlan válaszok születtek egy példátlan válságra, amelynek következtében 170 ország szegényebben zárja majd az évet, mint ahogy 2020 elején nekikezdett. Georgieva megjegyezte: sikerült közös erőfeszítéssel, a likviditás előmozdításával megtámasztani a világgazdaságot. Ha ez nem történt volna meg, annak tömeges államcsőd és a jelenleginél sokkal nagyobb mértékű munkanélküliség lehetett volna a következménye.
    
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke videóüzenetében azt hangsúlyozta, hogy a kiválóság, barátság, tisztelet és szolidaritás olimpiai értékei jó támpontot nyújthatnak a koronavírus utáni világban.

(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)


    
Az idei nemzetközi konferencia központi témái az Európa előtt álló kihívások és lehetőségek, elsősorban a koronavírus-járvány és a Brexit tükrében. A fórumon számos ország állam- és kormányfői, illetve külügyminiszterei vesznek részt.


(MTI / címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Vivien Cher Benko)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük