“Két évtizedes időszak méltó befejezése a mostani megnyitó” – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely közölte: az átadott parkkal olyan közösségi tér jött létre, amely Buda polgári hagyományait képviseli, miközben mindenben megfelel a 21. századi városok környezetvédelmi koncepciójának.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (b) és Varga Mihály pénzügyminiszter (j) a parkvilágítás jelképes felkapcsolásával átadja a Széllkapu beruházást 2020. augusztus 20-án, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén. Panorámaliftekkel felszerelt függőkerttel nyílt meg az új fővárosi zöldfelület. Összesen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat és kialakítottak egy új, 500 férőhelyes mélygarázst is.
(MTI/Soós Lajos)


    
Először 1998 és 2002 között, majd 2010 után sikerült újjáépíteni a Millenáris környezetét. A világhírű Ganz-gyár – a kommunista pusztítás következtében – fertőzött romhalmaz formájában élte meg a rendszerváltoztatást időszakát. 1998 után épült meg a Millenáris, a közösségi tereivel, parkjával, kulturális koncepciójával, az Álmok Álmodója kiállítással – emlékeztetett.
    
Ezt követően sokat kellett várni a folytatásra. A kormány 2013-ban döntött úgy, hogy befejezi a Millenáris projektet. A bontás 2014-ben, az építkezési kivitelezés 2017 nyarán kezdődött meg, az első ütem 2019. szeptemberében készült el – mondta Gulyás Gergely.     A kibővült Millenáris, hathektáros zöldfelületével, Buda egyik legnagyobb városi parkja és közösségi tere – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter. Hozzátette: a kormány 18,6 milliárd forinttal támogatta a beruházást.

(MTI/Soós Lajos)



Az új parkrész több mint két hektár területre terjed ki, ebből 17 ezer négyzetméteren zöldfelületet, több mint 650 négyzetméteren vízfelület alakítottak ki. Külön érdekesség az egyedi függőkert, a digitális vízfüggöny és a modern játszótér – tette hozzá Varga Mihály. A park alá 500 férőhelyes mélygarázs is épült, amely jelentősen enyhíti a környék parkolási gondjait – tette hozzá a miniszter.
    
A budai Széllkapu beruházás terveit a TSPC Mérnökiroda, Kádár Mihály és Könözsi Szilvia készítette. A park tájépítésze Majoros Csaba és Balogh Andrea volt.

(MTI / címlapkép: MTI/Soós Lajos)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük