A Paraguayi Magyar Klub augusztus 20-i rendezvényén, ünnepélyes keretek közt, a Himnusz felcsendülésével indult el a Dél-amerikai Magyar Rádió tesztsugárzása. Lantos István, a Dél-amerikai Magyar Médiacsoport ügyvezetője a szűk hallgatóság előtt tartott rendezvényen tartott beszédében elmondta:

“Hosszú út áll még előttünk, de ma végre megtettük az első lépéseket egy dél-amerikai magyar rádiócsatorna létrehozása felé”

Elmondta, hogy a rádió decemberben kezdi meg rendszeres, szerkesztett program sugárzását, míg a teljes üzemet 2021 év folyamán érhetik el. A műsor az interneten is vehető lesz, illetve a korábbi adások egy része is visszahallgatható lesz egy ideig a radio.dam.hu oldalon. Mindemellett, 2021 folyamán műholdas sugárzás is indul, előre láthatólag a Duna World tévécsatornának is otthont adó 58 fok nyugati INTELSAT-műholdpozícióból. Lantos elmondta: a rádió műholdas vételéhez semmilyen más kiegészítőre nem lesz szüksége azoknak, akik ma már tudják fogni a Duna World adását. A megfelelő internetellátottsággal rendelkező területeken élők számára az internetes sugárzás még egyszerűbb alternatívát kínál a rádió hallgatására – nem csak Dél-Amerikai szerte, de bárhol a világon. Ehhez a megfelelő, nemzetközi sávszélességet kínáló szerverhálózat már ma is a rádió rendelkezésére áll. A rádió – egyelőre ideiglenes és szerkesztett műsort nem tartalmazó, technikai tesztjei már hallgathatóak a http://dam.hu:8000/damr.m3u elérhetőségen, szinte bármilyen médialejátszó alkalmazással számítógépen, okostévén / okosrádión, IP-boxon és mobiltelefonokon egyaránt. A vételhez stabil, nemzetközi irányban is minimum 0.2 Mbps sebességű Internetkapcsolat szükséges. Az internetes, majd műholdas sugárzás mellett AM-rendszerű sugárzást is terveznek 2021 végétől.

“Ez még sok egyéb tényezőtől függ, de egyértelmű cél, hogy a hagyományos rádiókészülékeken is megszólalhasson a rádió adása. Bérelt műsoridőben egészen biztos, hogy 2021-ben már adni fogunk Paraguayban és Argentína Paraguayyal határos északi területein, az argentín Chaco-n. A saját frekvencia – és ennek anyagi, jogi feltételei nagyon komoly kihívás elé állítanak egy nonprofit, kisebbségi műsorokat sugárzó rádiót. Dél-Amerikában a magyar nyelvű rádióadásnak elsődleges akadálya az idegen-nyelvű adásokkal legtöbbször nem igazán – és akkor enyhén fogalmaztunk – szimpatizáló helyi médiaszabályozó hatóságok által generált “ellenszél”. (…) “Elképzelhető, hogy a sajátfrekvenciás AM-rendszerű sugárzás végül rövidhullámon valósulhat meg. Ennek is meg lennének az előnyei: akár az egész kontinensen fogható lenne egy egyszerű, 5 dolláros készülékkel is a Dél-amerikai Magyar Rádió adása – az elért terület nagyságához képest relatíve alacsony adóköltségek mellett.”

Hallgatói kérdésre válaszolva Lantos elmondta, hogy a magyar nyelvű adás mellett 2021 áprilisától spanyol nyelvű műsort is terveznek.

“Nem dughatjuk homokba a fejünket. Ha a fiatalabb generációt is meg akarjuk szólítani, akkor spanyol nyelvű adásra is szükségünk lesz. Dél-Amerikában, különösképp Argentínában és Brazíliában markánsan erősödik a magyar kultúra iránti igény – még a negyed és ötödgenerációs magyarok körében is. A probléma a magyar gyökerek megismerése felé vezető úton a nyelv: míg a Buenos Aires-i vagy a São Paulo-i magyar származású fiatalok el tudnak járni magyar közösségbe, ha akarnak – addig egy vidéki kisvárosban vagy faluban élő fiatalnak erre sajnos nincsen lehetősége. Bármilyen meglepően is hangzik, de az alapoktól kell kezdenünk – ezért magyar nyelvtanfolyam-sorozatot is indítunk majd a ma már csak spanyolt beszélő magyarok számára.”

Lantos a finanszírozást firtató kérdésre elmondta, hogy a rádió – épp úgy, ahogy az új Dél-amerikai Magyar Hírlap esetében is – önkéntesek áldozatos munkájára épül.

“Van egy igazán aktív magyar “keménymag” Paraguayban, akik ezt a rendezvényt is megszervezték Önöknek. Bízom benne – sőt, egészen biztos vagyok abban, hogy a lelkesedés kitart majd addig, amíg saját lábra tudjuk állítani a rádiót. Nem akarok senkit elkeseríteni, de ezt senki nem várhatja néhány hónapos időtávon. Évek kemény, áldozatos munkája vár ránk – de ezzel mindenki pontosan tisztában volt már a DAM.HU indulásakor is.” (…)

Bár bérköltségekkel egy ideig még nem számol a rádió, de Lantos rávilágított:

“A bér-jellegű kiadásokon kívül is hatalmas tételek keletkezhetnek egy rádióban, a műszaki háttér és a sugárzás költségei miatt. Szerencsére az anyagi helyzetünk stabil, nem szorulunk sem adományokra, sem minden áron reklámbevételekre. Amíg a csapatunk és a tagjainak a hétköznapi életben munkát és megélhetést adó vállalkozás Paraguayban marad – és biztosíthatom Önöket, nem szándékozunk elmenni – addig a DAM jövője biztosított.”

A rádió indulásával kapcsolatos aktualitásokról a jövőben is beszámolunk majd.

(Dél-amerikai Magyar Hírlap)

FRISSÍTÉS:

Olvasói kérdésre válaszul: a címlapképen egy – a Dél-amerikai Magyar Rádió jövőbeni vétele mellett tízezernyi internetes rádió vételére alkalmas készülék, a Logitech Ultimate Smart UE látható. Számos cég kínál hasonló eszközöket azok számára, akik nem szeretnék számítógépen vagy okostelefonon hallgatni az internetes rádióadásokat. Az áruk sajnos a hagyományos készülékekkel összehasonlítva magas, általában a 100 dollárt is meghaladja.

4 thoughts on “Tesztel a Dél-amerikai Magyar Rádió”
  1. Gratulálok a párját ritkító kezdeményezéshez! A megjegyzésem csak annyi volna, hogy érdemes lenne az adást alacsonyabb bitrátával végezni. Nálunk Argentínában még mindig magasak a mobilinternet árai és a csomagokban egészen kis adatmennyiségek vannak csak. Könnyen és gyorsan elfogy a rendelkezésre álló keret, ha ilyen nagy lesz a bitráta.
    Szeretettel,
    Miklós Argentínából

    1. Kedves Miklós! Jelenleg csak főszerkesztő-helyettesi ügyelet van a lapnál, a többiek még most is a cikkben említett rendezvényen tartózkodnak. Amennyiben elérek a technikai jellegű javaslatára érdemben reflektálni tudó kollégát, visszatérek a válasszal. Üdvözlettel, Vadas Tímea, szerkesztő.

  2. Kedves Miklós,

    Köszönöm a kérdését! A jelenleg adásban lévő sztrím a tervezettek közül a legmagasabb bitrátával megy, így a legkönnyebb tesztelni a szerverek tűrőképességét. Az alábbi módokban és bitrátákkal tervezünk sugározni decembertől: 16 kbps xHE-AAC, 32 kbps HE-AAC v2, 64 kbps HE-AAC v1, 128 kbps AAC-LC, valamint 128 kbps MPEG Layer III a régebbi eszközökkel való kompatibilitás miatt. Bízom benne, hogy a mindössze 16 illetve a 32 kbps-os, de már így is sztereó élményt kínáló hallgatási opciók még a legkisebb adatkeretekkel rendelkezőket sem fogják visszatartani a rádió hallgatásától. A 16 kbps-os mód például mindössze 7 MByte-os adatforgalmat generál óránként, így mindössze havi 2GB-os adatkerettel is napi 10 órát tudná valaki hallgatni a rádiót. Javasoljuk, ha rendelkezésre áll, otthoni WiFi-hálózaton hallgassa majd a rádiót – így nem ütközik majd adatforgalmi korlátokba.

    Tisztelettel,
    Lantos István
    főszerkesztő

  3. Alább a technikai igazgatónk válasza, azaz Lantos István főszerkesztő úr válaszának kiegészítése:

    “Tisztelt Miklós! Közben választ kapott a legfontosabb részletekre, amit csak annyival egészítenék ki, hogy az ilyen esetek miatt tervezzük a digitális műholdas sugárzást. Tisztában vagyunk azzal, hogy Dél-Amerika sok vidékén még ma is óriási hiányosságok tapasztalhatóak az internet elérhetősége, vagy épp megfizethetősége terén. Bár decemberben még nem lesz elérhető a műholdas vételi lehetőség, de mire kialakul az állandó műsorstruktúra, reményeink szerint már az INTELSAT-21 műholdon is elérhetőek leszünk.”

    Üdvözlettel, Vadas Tímea, szerkesztő

Hozzászólás a(z) Lantos István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük