A regisztrált fertőzések számának emelkedése miatt egyelőre nem lehet tovább lazítani a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban – mondta Angela Merkel kancellár kedden Düsseldorfban az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormánynál tett látogatása után. A kancellár Armin Laschet tartományi kormányfővel tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy az utóbbi három héten megduplázódott – az 1400 körüli szintre emelkedett – az új típusú koronavírussal fertőzöttek naponta regisztrált száma. Ezért a legnagyobb következetességgel be kell tartani és be is kell tartatni a fertőzéshigiéniai szabályokat, és nem lehet tovább lazítani a korlátozásokat – mondta Merkel.

Jelezte, hogy egyelőre nem tartja szükségesnek a megszüntetett korlátozások visszaállítását. Mint mondta, a fertőzések számának emelkedését meg kell fékezni, de “jó hír”, hogy ez a jelenlegi szabályok mellett, és az oktatási rendszer működtetésével és a gazdaság helyreállításának folytatásával együtt is lehetséges. Hozzátette, hogy a fertőzöttek kiszűrésével és a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó helyi egészségügyi hivatalok “még” ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. Hangsúlyozta, hogy Németország “egy világjárvány kellős közepén” van, ezért mindenkinek be kell tartania az alapszabályokat, a maszkviselésről és a társas távolságtartásról szóló előírásokat. Ezek nem szabadon választható, hanem kötelező viselkedési formákat írnak elő, megsértésük pedig veszélyezteti mások egészségét, ezért helyes, hogy számos tartományban pénzbüntetés jár a szabályszegőknek.

Armin Laschet kiemelte, hogy ha mégiscsak további szigorításokra lesz szükség, mindenképpen úgy kell eljárni, hogy ezek ne a gyermekeket és a közoktatási rendszert sújtsák. Arról is szólt, hogy a tartományi kormányok vezetői rövidesen újabb tanácskozást tartanak a kancellárral a járvány elleni küzdelem összehangolásáról. A kancellár és az észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök egyaránt kiemelte, hogy a fertőzöttek számának emelkedése mindenekelőtt a felélénkült mobilitásra, a külföldi utazásokra, nyaralásokra vezethető vissza. Angela Merkel hozzátette: további fontos tényező, hogy Németországban sok helyen a kellő óvatosság nélkül tartanak nagyobb összejöveteleket.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 1390 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Az igazolt fertőzések száma így 225 404-re emelkedett. A fertőzés okozta betegséggel (COVID-19) összefüggésbe hozott halálesetek száma néggyel emelkedett, 9236-ra.
  
A járvány eddigi csúcspontján, április elején naponta 5000-6000 új fertőzöttet regisztráltak Németországban. Ez a szám júliusban az 500 körüli szintre süllyedt, és a hónap végén indult ismét emelkedésnek. Az esetek számának nagymértékű és gyors növekedése egyelőre nem növelte számottevően az egészségügyi ellátórendszer terheit – ezt jelzi, hogy az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) nyilvántartásában szereplő 1225 klinika közül a keddi adatok szerint 802-ben vannak szabad intenzív ágyak -, ami annak tulajdonítható, hogy a vírus a járvány legelső szakaszához hasonlóan ismét főleg a fiatalok körében terjed.



Április vége óta nem volt ilyen sok új fertőzés Németországban

Csaknem négy hónapja, április vége óta nem volt ilyen magas a regisztrált koronavírus-fertőzések napi száma Németországban a csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint az utóbbi 24 órában 1710 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Ez a legmagasabb szám április 26. óta, amikor 1737 fertőzést regisztráltak.
    
Az RKI jelentésében kiemelte, hogy sok tartományban emelkedik a fertőzés gyakorisága, és a közigazgatás 401 alapegysége – járások, városok – közül már csak 15 van, amelyben az utóbbi hét napon nem találtak új fertőzöttet, holott júliusban még rendszerint 100 felett volt ez a szám. Ez a tendencia – a fertőzésgyakoriság növekedése és a vírus országos szétterjedése – “rendkívül nyugtalanító” – áll a jelentésben.
    
A teljes képhez viszont az is hozzátartozik, hogy minden korábbinál több koronavírus-tesztet végeznek el. Az RKI kimutatása szerint az év 33. hetében, augusztus 10-étől 16-áig az intézet nyilvántartásában szereplő 181 laboratóriumban 875 524 tesztet végeztek el, ami csaknem 150 ezerrel meghaladja az előző csúcsot, a megelőző héten regisztrált 730 300-at. A pozitív leletek aránya pedig nem változott számottevően, a 33. héten 0,96 százalék, a 32. héten 0,99 százalék, a 31. héten pedig 0,97 százalék volt.
    
A járási és városi közegészségügyi hivatalok által újonnan jelentett 1710 esettel együtt a járvány kezdete óta 228 621 SARS-Cov-2-fertőzést regisztráltak Németországban. A fertőzés okozta betegséggel (COVID-19) összefüggésbe hozott halálesetek száma tízzel nőtt, 9253-ra. A fertőzöttek túlnyomó többsége legyőzte a vírust, az aktív esetek számát 14 ezer körülire becsülik.
    
Az esetek számának emelkedése egyelőre nem terheli túl az egészségügyi ellátórendszert, ezt jelzi, hogy az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) nyilvántartásába adatokat feltöltő 1227 klinika közül a csütörtöki állás szerint 811-ben vannak szabad intenzív ágyak. A rendszer viszonylag csekély terheltsége leginkább annak tulajdonítható, hogy a vírus a járvány legelső szakaszához hasonlóan ismét főleg a fiatalok körében terjed. Az RKI adatai szerint a járvány halálos áldozatainak átlagéletkora 82 év, a fertőzöttek száma pedig főleg a 35 év alattiak körében emelkedik, míg a legidősebbek, a 80 éven felüliek körében stagnál.
    
A napi új fertőzések száma április elején tetőzött, a 6000 körüli szinten, majd július végéig süllyedt, nagyjából az 500-as szintig. Az utóbbi három héten kibontakozott gyors és nagymértékű emelkedés legfőképpen a külföldi utakon, nyaralásokon történt fertőzéseknek tulajdonítható. Az RKI adatai szerint az utóbbi napokban regisztrált esetek nagyjából 40 százaléka vezethető vissza külföldön történt fertőzésre. További fontos tényező, hogy számos nagyobb belföldi összejövetelen, ünnepségen nem ügyelnek kellőképpen az óvintézkedések – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás – betartására.
    
A szövetségi kormány szerint egyelőre nincs szükség szigorításokra, de a járványügyi korlátozások további lazítására sincs lehetőség. A fertőzésszám növekedésének megfékezéséhez a legfontosabb a hónapok óta érvényes alapszabályok, különösen a járványügyileg kockázatos területekről hazatérőkre vonatkozó kéthetes karanténkötelezettség maradéktalan betartása – közölték.


(MTI, címlapkép: Ministry of the Presidency. Government of Spain)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük