Ficzek András, a Dalriada énekes-gitárosa vallott az új dalról;

“Az első világháborút lezáró trianoni békeparancs száz éves évfordulójának emlékére íródott az Ezer csillag című dalunk, amelyet az új lemez egy különleges tételeként most megosztunk Veletek. A dal mindent elmond helyettünk is. Fogadjátok olyan szeretettel, ahogy mi készítettük. Nyilván minden éremnek két oldala, és minden népnek saját igazsága van, mi ezt nem is kívánjuk elvitatni, az Ezer Csillag nem is valaki ellen íródott, hanem a mieinkért, értünk. A könnyek felszáradnak, a zokogásból sóhaj lesz, az idő kerekei könyörtelenül járnak, de a múltunkat, történelmünket senki nem veheti el tőlünk, az pedig arra tanít minket: ÖSSZETARTOZUNK! Napra pontosan száz éve kényszerült Magyarország aláírni az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amely a puszta tények tükrében a következőket jelentette / jelenti hazánknak: – Elveszett az ország területének kétharmada, 67%-a. – A termőföld, a vasút- és úthálózat, az ipar kétharmada. – 3,3 millió magyar került idegen fennhatóság alá, kényszerült kisebbségi létbe, akik sem népszavazással, sem semmilyen más módon nem nyilváníthatták ki szándékaikat. – A létrejövő utódállamok területén rekedt több milliós magyarság azóta sem élvez sem kulturális, sem területi autonómiát, nyelvhasználathoz, kultúrához fűződő jogait minden létező adminisztratív eszközzel korlátozzák, asszimilációja statisztikai értelemben is vitathatatlan, a békeszerződésben vállalt kisebbségi jogok garantálása ellenére”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük